A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzékenység. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzékenység. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. június 19., csütörtök

A kapu nyitva áll



Vágyom el innen,
ebből a földi világból.
Olykor értelmetlennek érzem
az ittlétet.
Amit teszek – hiábavalónak tűnik,
pedig szívből,
szeretetből fakad
minden, amit adok.
Nem akarok már tenni,
sem erőlködni.
Aki érti,
befogadja, amit hozok.
Aki nem –
úgyis megtagad.
Többé nem fáradozom,
nem magyarázkodom.
Csak adom önmagam:
sem többet, sem kevesebbet.
Aki akar,
úgyis beleköt.
Aki lát,
a szívébe tesz.
Idegen nekem ez a világ.
Szívem érzékeny,
sebezhető.
A durva, önző emberektől –
kiknek szíve kemény,
világuk a földi javak,
s nem ismerik fel az élet titkait.
Úgy mennék.
Nem félek.
A túloldalon
csak szeretet van.
Ott,
ahol nincs már bántás,
nincs önző világ,
nincs több ítélet.
Ott élhetnék
csendben, nyugalomban.
A haláltól nem félek.
Bármikor készen állok.
E világot
nem sajnálom elhagyni.
Ültettem szeretetet,
ahogyan tudtam.
Tettem, amit kellett.
De egyszer csak elég.
A küldetésem véget ért.
A kapu nyitva áll.
És ha minden bennem
készen áll –
megyek.