Én vagyok a tenger – mély és végtelen,
sóhajom a szél, szívverésem a hab.
Hullámzom csendben, vagy zúgva, hevesen,
mégis ölel bennem minden, ami szabad.
Én ringatom az eget, a csillagok álmát,
karomban alszik a Hold s a fény.
Én vagyok a kérdés, én vagyok a válasz,
létezés, álom és ébredés, emlékezés.
Szelíden ölelem a partot, mint egy lágy ölelés,
a víz suttog a csillagok fénye ragyog.
Minden egyes pillanatban ott a lét íze,
én hullámzom, örökké szeretek,
minden fényben benne élek.
