Olyan sokáig akartam megfelelni,
Mint árnyék a napfényt, úgy követni.
Eladtam lelkemet és önmagamat,
Felépítettem sötét birodalmamat.
Építettem, mint rabok építik a várat,
Lelkem köveit szorosan tapasztottam.
Erőt, fáradságot észre sem vettem,
Egyszer csak a szívemben repedést leltem.
Gyönyörű váram lassan homokként hullt,
És az emberek, mint szél, elfordultak.
Akiknek odaadtam életemet,
Eltűntek, nekik többé már nem léteztem.
A váram romokká lassan omlott szét,
Az identitásom füstté foszlott szét.
A megfelelés kényszerének súlya,
Nem lett más, mint életem új útja.
Igen, az lett belőle, átváltozott!
A sötét romok mélyén újra születtem.
Végre igazi önmagam lettem,
Szabad emberként az életet élvezhetem.
