A romok között

A hajnal port rajzolt a falra,

ahol egykor nevetés lakott.

Vakolat alól előbújt emlékek

poros tekintettel néztek rám.

A romok között üveg nélküli ablak állt.

Fény csorgott át rajta csendesen,

mint víz a kövek között.

A falak emlékeztek, suttogtak.

Minden, ami összedőlt bennem,

most itt állt előttem.

Tenyeremben rozsdás kulcs pihent,

ajtó már rég sehol.

Mégis mozdult valami belül.

A rom azt súgta halkan:

ami elveszettnek látszik,

csak alakot vált –

és újjászületik.

Nézd a rózsát.

Romokból újjászületve

Olyan sokáig akartam megfelelni,

Mint árnyék a napfényt, úgy követni.

Eladtam lelkemet és önmagamat,

Felépítettem sötét birodalmamat.

Építettem, mint rabok építik a várat,

Lelkem köveit szorosan tapasztottam.

Erőt, fáradságot észre sem vettem,

Egyszer csak a szívemben repedést leltem.

Gyönyörű váram lassan homokként hullt,

És az emberek, mint szél, elfordultak.

Akiknek odaadtam életemet,

Eltűntek, nekik többé már nem léteztem.

A váram romokká lassan omlott szét,

Az identitásom füstté foszlott szét.

A megfelelés kényszerének súlya,

Nem lett más, mint életem új útja.

Igen, az lett belőle, átváltozott!

A sötét romok mélyén újra születtem.

Végre igazi önmagam lettem,

Szabad emberként az életet élvezhetem.

Hatalom és gyász

 

Hatalom és pénzéhes emberek,

Háborúra, mindenre képesek,

Ők a, hatalomért mindent megtesznek,

Az életek nekik semmit sem jelentenek.

Apák, fiatalok mennek harcba,

Mert pár ember ezt kitalálta,

Anyák veszítik el szeretteiket,

Gyász üli meg szíveiket.

Otthonuk romokban hever,

Menekülniük, bujkálniuk kell,

Az életüket mentik szegények,

Élelem sincs mit ehetnének.

Talán egyszer végleg elmúlik,

Béke, boldogság, ami a szívekbe bújik,

Szeretet és Béke lesz a világon,

Ezért imádkozom, szívemből kívánom!