Ébredezem.
Csendben ülök, a kávé lassan kihűl a kezemben. Az érzéseim és a gondolataim egymásba csúsznak, mint egy régi filmszalag képei. Az elmúlt évek, hónapok, napok peregnek. Arcok. Szavak.
Megszólal bennem a belső hangom.
– Mit figyelsz ennyire?
– Az életemet.
– És mit látsz?
– Hogy megtörtént, minden. A jó is. A nehéz is. Éveket látok elsuhanni.
Figyelek tovább.
– És most?
– Most már értem.
Kinézek a kertre. Lassan ébred. A fák rügyeznek, a zöld már ott lüktet az ágakon. Minden indul. Minden kifelé mozdul.
Én viszont befelé.
– Furcsa ez – mondja a belsőm. – A természet ébred, te pedig visszahúzódsz.
– Inkább be.
– Miért?
Elmosolyodom. Lassan, nyugodtan.
– Mert megtettem, amit kellett.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Segítettem, ahol tudtam. Bátorítottam. Láttam, ahogy tanulnak, fejlődnek, és felnőttek.
– És akik elmentek?
– Elvitte őket az útjuk másfelé.
– Akik bántottak?
– Kihullottak mellőlem, és belőlem is.
– És akik el sem köszöntek?
– Ők is a múlt részei már. Nem ott volt a helyük.
A kávémra nézek.
– Minden jól van a teremtés egészében.
A hang most közelebb jön.
– Akkor most mi lesz?
– Elköszönök.
– Mitől?
– A múlttól. Az évektől. Az emberektől. Attól az életszakasztól, amit végigvittem.
– Könnyű?
– Nem volt az. Olyan volt, mintha egy nagy gyermeket neveltem volna.
– És most?
– Most elengedem.
– Fáj?
– Már nem – mosolygom.
A kertben egy madár megmozdul. A fény erősödik.
– Hova mész most? – kérdezi újra.
– Tovább.
– Ugyanazon az úton?
– Nem.
– Akkor merre?
Egy pillanatra becsukom a szemem.
– A szívem tudja.
– Te mindig alkottál – szól újra – Most is fogsz?
Felnevetek, halkan.
– Írás nélkül élni sem tudnék.
– De most más lesz?
– Igen.
– Milyen?
– Olyan, ami nem fáraszt el. Ami nem csak visz, hanem vissza is ad. Ami nem kifacsar, hanem éltet.
A belsőm elcsendesedik.
– Megértelek.
Én pedig csak ülök ott, a kávéval a kezemben, és először érzem azt, hogy valóban nincs bennem ragaszkodás. Csak egy nyugodt, tiszta érzés, egy mozdulat: megtettem. Teremtettem.
És most itt az ideje elindulni egy másik úton.
Biztosan tudom. A Teremtés bennem él. Új dolgok, új örömök várnak rám. Erre születtem. Adni, támogatni, tanítani.
Lassan felállok. És elindulok.
