A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lezárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lezárás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 27., péntek

Elköszönök a múlttól




Ébredezem.
Csendben ülök, a kávé lassan kihűl a kezemben. Az érzéseim és a gondolataim egymásba csúsznak, mint egy régi filmszalag képei. Az elmúlt évek, hónapok, napok peregnek. Arcok. Szavak.
Megszólal bennem a belső hangom.
– Mit figyelsz ennyire?
– Az életemet.
– És mit látsz?
– Hogy megtörtént, minden. A jó is. A nehéz is. Éveket látok elsuhanni.
Figyelek tovább.
– És most?
– Most már értem.
Kinézek a kertre. Lassan ébred. A fák rügyeznek, a zöld már ott lüktet az ágakon. Minden indul. Minden kifelé mozdul.
Én viszont befelé.
– Furcsa ez – mondja a belsőm. – A természet ébred, te pedig visszahúzódsz.
– Inkább be.
– Miért?
Elmosolyodom. Lassan, nyugodtan.
– Mert megtettem, amit kellett.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Segítettem, ahol tudtam. Bátorítottam. Láttam, ahogy tanulnak, fejlődnek, és felnőttek.
– És akik elmentek?
– Elvitte őket az útjuk másfelé.
– Akik bántottak?
– Kihullottak mellőlem, és belőlem is.
– És akik el sem köszöntek?
– Ők is a múlt részei már. Nem ott volt a helyük.
A kávémra nézek.
– Minden jól van a teremtés egészében.
A hang most közelebb jön.
– Akkor most mi lesz?
– Elköszönök.
– Mitől?
– A múlttól. Az évektől. Az emberektől. Attól az életszakasztól, amit végigvittem.
– Könnyű?
– Nem volt az. Olyan volt, mintha egy nagy gyermeket neveltem volna.
– És most?
– Most elengedem.
– Fáj?
– Már nem – mosolygom.
A kertben egy madár megmozdul. A fény erősödik.
– Hova mész most? – kérdezi újra.
– Tovább.
– Ugyanazon az úton?
– Nem.
– Akkor merre?
Egy pillanatra becsukom a szemem.
– A szívem tudja.
– Te mindig alkottál – szól újra – Most is fogsz?
Felnevetek, halkan.
– Írás nélkül élni sem tudnék.
– De most más lesz?
– Igen.
– Milyen?
– Olyan, ami nem fáraszt el. Ami nem csak visz, hanem vissza is ad. Ami nem kifacsar, hanem éltet.
A belsőm elcsendesedik.
– Megértelek.
Én pedig csak ülök ott, a kávéval a kezemben, és először érzem azt, hogy valóban nincs bennem ragaszkodás. Csak egy nyugodt, tiszta érzés, egy mozdulat: megtettem. Teremtettem.
És most itt az ideje elindulni egy másik úton.
Biztosan tudom. A Teremtés bennem él. Új dolgok, új örömök várnak rám. Erre születtem. Adni, támogatni, tanítani.
Lassan felállok. És elindulok.

2026. január 9., péntek

Számvetés



Ez az év
teremtés volt.
Belső munka,
csendes mozdulatok,
lassan formálódó anyag.
Kihívások érkeztek,
súlyuk tanított,
formáltak,
átalakítottak.
Magány is volt.
Hiányként.
A társ hiánya
ott ült az estékben,
amikor a csend
túl közel hajolt.
Öröm felbukkant,
ritkán,
pontosan,
ahogy az igaz dolgok érkeznek.
A kérdések
lecsendesedtek.
A válaszok
belül helyet kaptak.
Ez az év
megtörtént.
Visszanézek rá,
látom az ívet,
a terhet,
a megtartást.
Ami fájt, elsimult,
ami hiány volt, eltűnt,
ami maradt, indulásra kész.
Ez volt.
Érdekes év.
Az ajtó nyitva,
én fogadom.
Az életem
2026-ban
örömmel élni akarom.