Nem csak a lelkemhez ér,
hanem bőrömön táncol végig,
lágy, langyos érintés,
melytől minden rezdül bennem élni kezd.
Mosolyod fényében béke születik,
tekinteted fűrkésző sugár.
Érzem, belém látsz —
s örömmel engedem.
Nyitott könyv vagyok kezedben,
melyet szíved olvas,
lapjain rejtett csillagokkal.
Hangod hallani olyan,
mintha mellettem ülnél.
Szemed tükrében önmagam találom,
és a csodát érzem benne.
Meséid, mint tavaszi források,
szomjas szívem issza —
bár csak soha ne érne véget!
Engedd, hogy én is elmondjam:
látlak, s tudom,
tükörképed ragyogásában vagyok otthon.
Ne félj — csak élj!
A szeretet mindent felold,
a félelem, akár a hó, elolvad.
Én vagyok a Napfény,
engedd, hogy ragyogjak.
Felolvasztom a havat,
s ragyogásod örökre bennem él.
