A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozofikus versek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozofikus versek. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 20., péntek

Sorsfonál



Egy régi orsón életünk fonala,
Minden megélt percünk egy-egy szála.
Van, hogy egyenesen fut előttünk az út,
Máskor összegabalyít mindent, ami múlt.
Kanyarog a fonál, olykor visszafordul,
A biztosnak hitt világ hirtelen felborul.
A tegnap még mosolygott, ma könnyeket fakaszt,
A holnap talán gyógyít, új reményt adhat.
Mennyi csomó rajta! Kimondatlan szavak,
Elengedett kezek, melyek nyomot hagynak.
Mennyi eltévedt álom, mennyi néma kérdés,
Mennyi szívbe zárt titok, fájdalmas megértés.
Nézd, a fonál milyen szépen ragyog,
Fényében ott élnek az elmúlt pillanatok.
Mert minden élet szent, bármerre is halad,
És a szeretet minden szívben megmarad.
Van, aki már nem látja fonalán a fényt,
Régen elvesztette az utolsó reményt.
Azt hiszi, szívében csak hideg hamu maradt,
Pedig a szeretet ott él a hamu alatt.
Nem kérdi, ki vagy, mennyit ér a neved,
Nem számolja vétked, sem a könnyeidet.
Nem válogat arcok, életek között,
Minden ember szívébe egyformán beköltözött.
Miközben a magunk fonalát vezetjük,
Mások történetébe is beleszőjük.
Egyetlen jó szó reményt gyújt a szívben,
Egy szerető kéz megtart a nehézségben.
Van, akinek csak egy pillanatot adunk,
Mégis egész életére nyomot hagyhatunk.
Van, aki mellettünk jár hosszú éveken át,
Mégsem halljuk meg szívének halk szavát.
Mennyi fonál maradt még a régi orsón!
Hány új találkozás jöhet még az úton!
Nem tudjuk, holnap merre fordul életünk,
Azt viszont tudjuk, hogy ma még itt vagyunk.
Nem minden csomót tudunk kibogozni,
Nem minden elveszett percet visszahozni.
A kezünkben lévő szálat vezethetjük,
A megtépázott fonalat újraszőhetjük.
Ne azt kérdezd, mennyi fonál jutott neked,
Hanem hogy mit alkotott belőle a kezed.
Mert egyszer véget ér minden földi történet,
A szeretetből szőtt fény túléli a létet.