Lakat voltam, zár és őrség,
te voltál a kulcs nekem,
s a bezárt, sötét világban
fény gyúlt benn a lelkemen.
Érzés szőtte át az éjjet,
válladra hajtom fejem,
s minden dobbanás mesél most:
csak szeress — ennyit jelent.
A szívem nem játékszer,
kincs, mit hegek díszítenek,
s amikor a tiédhez ér,
együtt lüktet — veled, velem.
Csak csendben ülj ide mellém,
hallgassuk a szívverést,
ahogy lelkünk összeér,
s szavak nélkül beszél.
