A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megható mese. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megható mese. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 21., szombat

A Télapó legszebb ajándéka



Andris egy kis faluban élt az édesapjával. Szeretett játszani, szánkózni és hóembert építeni, de valaki nagyon hiányzott neki. Az édesanyja. A szülei elváltak, anyukájának pedig egy másik országba kellett mennie dolgozni, mert otthon nem talált munkát. Ritkán találkozhattak. Néha beszélhetett vele telefonon, de a telefonból nem lehetett puszit kapni. Hiába simogatta meg a képernyőn édesanyja arcát, az nem simogatta vissza. És megölelni sem tudta.
December ötödikén este édesapja papírt és színes ceruzákat tett elé.
– Holnap jön a Télapó! Írd meg neki, mit szeretnél!
Andris elgondolkodott, aztán elővette a piros ceruzáját, és nagy, kerek betűkkel írni kezdett.
Kedves Télapó!
Én nem kérek játékot, se csokit. Csak azt szeretném, hogy az anyukám hazajöjjön, és mindig velem maradjon. Nagyon hiányzik. Már azt is elfelejtettem, milyen illata van a hajának.
Szeretettel: Andris
A levelet gondosan összehajtotta, és betette az ablakba készített, tisztára törölt kiscsizmájába. A papír ekkor apró aranyfénnyel felragyogott, majd egy szempillantás alatt eltűnt. Már repült is a Télapóhoz!
Aznap éjjel, messze északon, a Télapó éppen a leveleket olvasgatta. A manók sürögtek-forogtak körülötte. Egyikük csokoládét csomagolt, másikuk mogyorót számolt, a harmadik pedig véletlenül beleragadt egy hatalmas piros masniba.
– Segítség! Ajándék lettem! – kiabálta.
A Télapó akkorát nevetett, hogy még a szakálla is beleremegett. Ám amikor Andris levelét olvasta, elcsendesedett.
– Ejnye, ejnye! – sóhajtotta. – Hát ezt bizony nem lehet a csizmába tenni!
Felállt, magára kapta piros kabátját, és nagyot kiáltott:
– Rénszarvasok! Indulunk! Ma különleges dolgunk akad!
Eközben Andris édesanyja már hazafelé tartott. Végre úgy alakult, hogy többé nem kellett messze dolgoznia. Alig várta, hogy megölelhesse a kisfiát. Ám egyszer csak hatalmas hóvihar kerekedett. A szél süvített, a hó kavargott, és az autóbusz alig tudott haladni.
– Nem mehetünk tovább! – szólt a sofőr, és megállította a buszt.
– Jaj, ne! – kiáltott fel az édesanya. – Andriskám vár rám!
Elővette a telefonját, hogy hazaszóljon, de az éppen lemerült. Könnyes szemmel nézte a kavargó havat.
– Kisfiam, úgy szeretnélek már megölelni! – suttogta.
Odakint ekkor különös csilingelés hallatszott. Csiling-csiling! Csiling-csiling!
– Mi lehet ez a csilingelés? – csodálkozott az édesanya.
A hófüggöny mögül egyszer csak előbukkant egy piros szán, nyolc rénszarvassal. A bakon maga a Télapó ült!
– Hahó! – kiáltotta. – Nem látott errefelé valaki egy édesanyát, akit nagyon vár a kisfia?
A nő meglepetésében még a könnyeit is elfelejtette letörölni.
– Én vagyok az! De honnan tudja?
– Egy kiscsizmából! – kacsintott a Télapó. – No, kapaszkodjon! Hosszú út áll előttünk!
Az édesanya felült a szánra, a Télapó pedig puha, meleg takarót terített a vállára.
– Indulás, pajtások!
A rénszarvasok nekirugaszkodtak, és a szán felemelkedett a földről. Átrepültek a havas háztetők fölött, elhagyták a hegyeket, és már a felhők között jártak, amikor hirtelen hatalmas széllökés kapta oldalba őket.
– Hóha! Balra! Balra! – kiáltotta a Télapó.
A szán megpördült, a zsákból kirepült egy zacskó mogyoró, és egy rénszarvasnak a fejére csúszott a Télapó sapkája.
– Hát most aztán te lettél a Télapó! – nevetett az öreg.
De a hóvihar egyre erősödött. A rénszarvasok már alig látták az utat. A Télapó elővette aranycsengőjét, és háromszor megrázta. Csiling! Csiling! Csiling!
A csengőből apró aranyszikrák röppentek elő. A szikrák egymás után gyulladtak ki a sötét égen, és fényes ösvényt rajzoltak a szán elé.
– Ezt az utat kövessétek! – kiáltotta a Télapó.
A rénszarvasok új erőre kaptak, és hamarosan feltűntek Andris falujának apró fényei.
A kisfiú eközben még mindig ébren volt. Az ablaknál üldögélt, és a kiscsizmáját nézegette.
– Tudod, csizmácska, én akkor is örülnék, ha üres maradnál. Csak az anyukám jöjjön haza!
Édesapja odalépett hozzá, és megsimogatta a fejét.
– Gyere, kisfiam! Késő van már.
Andris éppen indulni készült, amikor különös hangot hallott. Csiling-csiling!
– Apa! Hallod?
A következő pillanatban valami nagy és piros suhant el az ablak előtt.
– A Télapó! – kiáltotta Andris.
A szán puhán leszállt a ház elé. A Télapó leugrott róla, majd a kezét nyújtotta valakinek. Andris az ablakhoz nyomta az orrát. Egy nő szállt le a szánról. Piros sál volt a nyakában, és hosszú, barna hajára hópelyhek hullottak. A kisfiú szíve akkorát dobbant, hogy szinte beleremegett.
– ANYA!
Már rohant is az ajtó felé. Mezítláb szaladt ki a tornácra, és mire édesapja utolérte volna, már az udvaron volt. Az édesanyja elejtette a táskáját, letérdelt a hóba, és kitárta a karját. Andris úgy bújt hozzá, mintha soha többé nem akarná elengedni.
– Anya! Anya! Tényleg te vagy az?
– Én vagyok, kisfiam! Én vagyok!
Az édesanyja csókolgatta a homlokát, az arcát, a hideg kis kezét. Andris a nyakába kapaszkodott, aztán egyszer csak felemelte a fejét.
– Anya, ugye most már velem maradsz?
Az édesanyja szeméből könnyek gördültek le. Magához szorította a kisfiát, és a fülébe súgta:
– Igen, kicsim. Most már mindig.
Andris egy pillanatra lehunyta a szemét. Érezte édesanyja meleg arcát, a hajának ismerős illatát, és azt a puha ölelést, amelyre olyan régen vágyott. Aztán hirtelen eszébe jutott valami.
– Télapó! – kiáltotta, és az öreg felé fordult. – Várj!
A Télapó már éppen felszállt volna a szánra.
– Mi történt, Andriskám?
– Elfelejtettem megköszönni!
A kisfiú odaszaladt hozzá, és két karjával átölelte a nagy, piros kabátot.
– Köszönöm, hogy hazahoztad az anyukámat!
A Télapó lehajolt hozzá.
– Tudod, Andris, sok ajándékot vittem már a gyerekeknek. De ilyen szépet még én sem láttam!
Azzal megsimogatta a kisfiú fejét, felült a szánra, és vidáman megrázta a csengőjét. A rénszarvasok a magasba emelkedtek. Andris még sokáig integetett utánuk.
Amikor végre bementek a házba, édesanyja levette a kabátját, és leült a kisfiú ágya szélére.
– Meséljek neked? – kérdezte.
Andris bebújt a takaró alá, és boldogan bólintott.
– Igen, anya! De előbb ölelj meg még egyszer!
Az édesanyja magához húzta.
– Hányszor öleljelek meg, kisfiam?
Andris elgondolkodott, aztán mosolyogva felelte:
– Annyiszor, ahány hópehely esik odakint!
Az édesanyja nevetett, és újra átölelte. Az ablak előtt pedig csak hullott, hullott a hó.
Odafent, a csillagok között a Télapó még egyszer visszanézett a kis házikóra. Aztán elégedetten megsimogatta a szakállát. Hiszen azon az éjszakán egyetlen játék sem került Andris kiscsizmájába.
De a kisfiú mégis megkapta a világ legszebb ajándékát