A negyedik látomás nem a műteremben érkezett.
Mira éjszaka arra ébredt, hogy vörös fény szűrődik át a függönyön.
Felült az ágyban.
András békésen aludt mellette.
Mira az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt, de odakint semmi különöset nem látott. Az utca sötét volt, csak egy távoli lámpa fénye derengett.
Amikor visszafordult, már nem a hálószobában állt.
Jeruzsálem zaját hallotta.
Tamar volt.
A város zsúfoltabb és nyugtalanabb volt, mint Galilea falvai. Az utcákon kereskedők, állatok, katonák és messziről érkezett emberek keveredtek. A levegőben fűszerek, füst, izzadság és frissen sült kenyér illata ült.
Natan napok óta alig beszélt.
Jesua viszont folytatta mindazt, amit addig is tett. Találkozott az emberekkel, kérdésekre válaszolt, megállt a betegek mellett, esténként pedig ugyanolyan egyszerűen ült közéjük, mint korábban.
Tamar azonban észrevette rajta a fáradtságot.
Egyik este kettesben voltak egy belső udvarban.
Jesua a falnak támaszkodva ült, kezében egy darab kenyérrel.
– Már régóta azt nézed – mondta Tamar.
Jesua lenézett a kenyérre.
– Elgondolkodtam.
– A kenyéren?
– Most már inkább azon, miért nem ettem meg.
Tamar leült mellé.
Egy ideig egyikük sem beszélt.
– Tudod, hogy figyelnek – mondta végül.
– Tudom.
– Natan szerint el kellene mennünk innen.
– Natan három napja ezt mondja.
– Talán igaza van.
Jesua ránézett.
– Te is ezt szeretnéd?
Tamar nem tudott azonnal válaszolni.
– Nem akarom, hogy bajod essen.
– Én sem akarom.
A válasz meglepte.
– Akkor miért maradsz?
Jesua egy darabig a kezében tartott kenyeret nézte.
– Mert nem akarom, hogy a félelem döntsön helyettem.
Tamar szeme megtelt könnyel.
– Félsz?
Jesua hosszan hallgatott.
– Igen.
A válasz egyszerűsége jobban megrázta, mint bármilyen bölcs mondat.
– Azt hittem, te már túl vagy ezen.
Jesua elmosolyodott.
– Min?
– A félelmen.
– Tamar, attól, hogy tudom, ki vagyok, a testem még emberi marad. Szeretek élni. Vannak emberek, akiket szeretek, és vannak dolgok, amelyeket nem akarok elveszíteni.
– Akkor mit jelent számodra Mesternek lenni?
Jesua egy ideig gondolkodott.
– Talán azt, hogy többé nem kell hazudnom magamnak arról, amit érzek.
Tamar letörölte a könnyét.
– Néha sokkal könnyebb volna, ha titokzatosabban beszélnél.
– Megpróbálhatom.
Jesua mélyebb hangon folytatta:
– A kenyér misztériuma most arra szólít, hogy végre megegyem.
Tamar akaratlanul felnevetett.
Jesua letört egy darabot, és átnyújtotta neki.
– Látod? Már ketten jobban vagyunk.
A nevetés azonban hamar elcsendesedett.
Tamar elővette a bíbor kendőt.
– Mi lesz velünk, ha egyszer nem leszel itt?
Jesua arca komollyá vált.
– Ugyanaz, ami most.
– Ez nem igaz.
– Miért nem?
– Mert te tanítasz bennünket.
– Arra tanítalak benneteket, hogy ne kelljen örökké tanítványoknak maradnotok.
Tamar megrázta a fejét.
– Az emberek követni akarnak téged.
– Tudom. Éppen ez aggaszt.
– Miért?
– Mert sokkal könnyebb engem követni, mint saját magukhoz visszatérni.
Jesua megérintette a kendőt Tamar kezében.
– Ha egyszer már nem leszek mellettetek, ne építsetek falat körém.
– Mit jelent ez?
– Ne tegyetek engem olyan messzire magatoktól, hogy többé ne merjétek felismerni önmagatokban azt, amit bennem szerettetek.
Tamar szívében megmozdult valami.
Jesua folytatta:
– Isten nem azért jön közel az emberhez, hogy aztán újra elérhetetlen távolságba helyezzétek.
A távolból zaj hallatszott.
Natan lépett be az udvarba.
– Jönnek.
Jesua felállt.
Tamar is.
– Kik?
Natan arcán félelem ült.
– Nem barátok.
Jesua néhány pillanatig mozdulatlanul állt.
Tamar most is látta körülötte a fényt, de először mély, emberi szomorúságot is érzett mellette.
Jesua Tamarra nézett.
– Tartsd meg a kendőt.
– Emléknek?
Jesua megrázta a fejét.
– Több annál.
Az udvaron kívül közeledő lépések hallatszottak.
Tamar Natan kezét kereste.
Amikor újra kinyitotta a szemét, a saját hálószobájában állt.
András felült az ágyban.
– Miért állsz az ablaknál?
Mira alig tudott megszólalni.
– Eljöttek érte.
András arca azonnal megváltozott.
– Jesuaért?
Mira bólintott.
András felkelt, és odament hozzá.
– Láttad, mi történt utána?
– Nem. A látomás előbb véget ért.
Mira az ablak sötét üvegére nézett.
Aznap már nem ment vissza aludni.
Hajnalig ült a műteremben a vörös vonal előtt, mert most először nem tudta, akarja-e látni, mi következik.
