fájdalom-jég,
a múlt gyászának szikrázó csöndje.
Ahogy a Nap felkel bennem,
kékes-fehér falam megrojtosodik,
leválik egy súlyos darab.
Elengedés csobban a tengerbe,
s közben apró buborékokban felszáll a szeretet –
meleg, láthatatlan gőz.
Ott, ahol a jég eltűnik,
víz születik:
mozdulékony, szabad,
már nem sebez,
hanem hordoz.
S ott, hol a jég nyoma már csak emlék,
kivirágzik bennem egy csendes lét.
Tiszta víz tükrén új Nap nevet,
ölelő karja a szeretet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése