– Mit keres egy uborka a sivatagban? – kérdezte a lány.
– Amit te – súgta a szél.
Táncolt tovább. A Nap perzselt, mégis mámoros béke lengte körül.
– Test, Lélek és víz.
– Az emlékek – javította ki a hang.
Egyetlen zöld uborka állt a homokban. Friss volt, eleven. Nem illett oda.
Megérintette. Lüktetett. A Föld megremegett, homokból ezernyi uborka bújt elő.
A lány hátrált, lélegzete elakadt.
– Mi ez? – kérdezte meglepetten.
– Az emlékeid. Mind, amit kisírtál, most felszínre tört.
Az uborkák lángra gyúltak – élettel, mámorral. Illat, szín, lepte el a végtelen homokot.
A lány nevetve táncolt tovább.
Most már tudta: az emlékektől nem kell többé félnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése