– Miért nem eszel meg engem? – kérdezte a kislány halkan.
A krokodil pislogott. – Nem vagyok éhes. Csak fáradt a sok harctól és félelemtől, amit az emberek hagynak maguk után.
– Mitől?
– Az emberek békéről beszélnek, de haragot és félelmet hagynak maguk után.
A kislány tenyerét a krokodil fejére tette. – A béke nem szó, hanem érintés.
A félelem lassan eltűnt belőle.
Aznap éjjel a kislány a tóparton aludt, a krokodil mellett. A hold puha takaróként borult rájuk.
Reggelre a kislány már nem volt ott. Csak egy apró, halványlila virág a parton.
A krokodil szívében valami új ébredt: a béke első lehelete.
Ő többé nem vadászott. Csak figyelt.
A kislány tündér volt? Vagy a béke gyermeke? A helybeliek nem tudták eldönteni. Suttogták ezt is, azt is. Egy biztos: a lila virág minden tavasszal kivirágzik – nem csak a tóparton, hanem a krokodil szívében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése