Anne az írógépe fölé hajolt, ujja megállt a billentyű felett. A kávé illata betöltötte a kis konyhát, mint egy halk, vigasztaló ölelés, amely enyhítette a lelkében gyűlő feszültséget.
– Nem írsz ma? – kérdezte a fekete bögre, hangja mély, mégis meleg volt, mintha élne, törődne vele.
– Még nem tudom, miről… – sóhajtotta, miközben félve és kíváncsian várta, vajon mi jön még.
A gőz lassan kígyózott felfelé, majd a porcelánból halk, titokzatos suttogás érkezett: „Írj rólam.”
Anne elmosolyodott, megnyugodott, és tollát tintába mártotta, végül írni kezdett.
Másnapra a bögre üresen állt – a kézirat viszont tele volt olyan sorokkal, amelyeket Anne soha nem írt le.
