Az Ég lehajlik lassan,
felhőin napsugár pihen,
Nap csókot ad a tengernek,
arany simul végig a vízen.
Hullámok ölén ring
messzeség szava,
tenger mélyéről felzeng
egy régi dal dallama.
A part csak nézi némán,
ahogy két végtelen összeér;
Nap csókja hullámmá remeg,
izzó fodrot hagy a víz tükrén.
Mire az alkony megérkezik,
meghajlik a part menti nád,
égi ölelésben alszik
víz, Nap és a táj.
