Mély völgy fölött arany parázs ébred,
a fák hegyén át lassan útra kel,
ködök hajából hajnal bontja ékét,
s az Ég a földre tiszta választ lehel.
Sötét lombok félrehajtva állnak,
árnyékuk hosszú, mégis megtörik,
mert fent a fény már koronát ad ágnak,
s a messzeség aranyba öltözik.
Szelíd sugárral érkezik a reggel,
ahogy a mélyből új remény fakad,
s bennem is mozdul fénylő, tiszta renddel
minden, mi régi éjből megmaradt.
Erdők fölött a pára felragyogva
már nem takar, csak fényhez enged át,
s a hajnal úgy hajol a fákra, dombra,
hogy megszenteli minden ág porát.
Így születik a fény: előbb csak rezzen,
majd átölel hegyet, mezőt, eget,
s ami tegnap mély homályban élt,
ma arany fényben a fény arca ránevet.
