A nyírfák közt haladok, fény tapad léptemhez,
mintha az út figyelne, visszanézne rám csendesen.
A Föld alatt lassú dobbanás tanít új ütemet,
szívem hozzá igazítja minden lélegzetemet.
Lépésem üzenet, amit a csönd megért,
a levegő megtelik azzal, amit kimondani kész.
Megérint a levelek rezdülete.
Ahogy megyek, a világ bennem válik úttá,
nem visz sehová, mégis bennem lesz múlttá.
A végén már tudom: a táj csak tükör volt.
Bennem lassul az élet üteme.
