Három héttel később Lukas ismét megjelent Falkék házánál.
A tél már közeledett. A gyógynövényes kert nagy része elszáradt, a levegő hideg volt, Anna lehelete fehéren látszott.
Lukas a kapunál maradt.
– Szeretnék beszélni veled, de csak akkor, ha te is akarod.
Anna néhány pillanatig nézte.
– Mondd el, miért jöttél.
– Bocsánatot akarok kérni. Nem azért, mert azt hiszem, ettől rögtön minden olyan lesz, mint előtte.
Anna hallgatott.
– Amikor megtudtam, mi történt Matthiasszal, egyszerűen úgy néztem rád, mintha valami megváltozott volna benned.
Pedig semmi nem változott. Én nem tudtam mit kezdeni azzal, amit hallottam, és rajtad csattant.
– Nagyon megbántottál.
– Tudom. Most már valóban tudom.
Anna lesütötte a szemét.
– Nem akarok olyan férfit, aki csak addig marad mellettem, amíg minden könnyű.
– Én sem akarok többé ilyen férfi lenni.
Anna felnézett rá.
– Ezt szép mondatnak szántad?
– Nem. Inkább ígéretnek, de tudom, hogy attól még bizonyítani kell.
Anna szája sarkában halvány mosoly jelent meg.
– És hogyan akarod bizonyítani?
– Azzal kezdem, hogy nem sürgetlek.
– Ez meglepően bölcsen hangzik.
– Anyám szerint néha előfordul velem.
Anna elnevette magát.
Ez volt az első nevetésük azóta, hogy Matthias neve közéjük állt.
Lukas valóban nem sürgette.
Eljött másnap is, aztán néhány nappal később újra. Segített fát hordani, vizet húzott, és ha Anna éppen nem akart beszélni, azt is elfogadta.
Közben megérkezett a tél.
Martin eleinte nehezen találta a helyét. Hosszú évek után először ébredt úgy reggelente, hogy nem várt rá parancs a városházán.
Aztán egy este bekopogott hozzá egy favágó, akinek eltört a karja.
Martin ellátta.
Néhány nappal később egy asszony érkezett elfertőződött sebbel, majd egy gyermek kificamodott vállal. Martin senkit nem küldött el. Anna mellette dolgozott, Klara főzeteket készített és gyógynövényeket szárított.
Eleinte az emberek csak sötétedés után érkeztek.
Később már nappal is.
Martin erről soha nem beszélt, Anna azonban látta rajta, mit jelent neki.
Tavaszra közte és Lukas között is lassan eltűnt az a távolság, amely ősszel közéjük került. Nem felejtették el, ami történt, egyszerűen újra megtanultak bízni egymásban.
Matthias ügyét közben hónapokon át vizsgálta a tanács. A levél nyomán előkeresték az egykori iratokat, amelyekből kiderült, hogy az alibijével kapcsolatos vallomásokat annak idején nem vizsgálták megfelelően.
1594 tavaszán végül nyilvánosan kimondták, hogy a Matthias Hartmann ellen hozott egykori ítélet nem állhatott volna meg.
Elias a hírt hallva sokáig ült egyedül a dolgozószobájában.
Margarethe leült mellé.
– Most már mindenki tudja, amit te húsz éve tudsz.
Elias az ablak felé nézett.
– Azt hittem, ettől könnyebb lesz.
– És nem lett?
– Más lett. De nem könnyebb.
Margarethe megfogta a kezét.
– Talán nem is lehet könnyű. Csak igaz.
Elias erre nem válaszolt, de nem húzta el a kezét.
Néhány héttel később Margarethe felkereste Falkék házát.
Anna nyitott ajtót.
– Hartmann asszony?
– Margarethe. Ha Lukasnak igaza van a saját jövőjét illetően, előbb-utóbb úgyis furcsán hangzana, ha még mindig Hartmann asszonynak szólítanál.
Anna elpirult.
– Lukas már erről is beszélt?
– Lukas mostanában meglepően sokat beszél.
Klara megjelent mögöttük.
A két asszony néhány pillanatig nézte egymást.
Margarethe szólalt meg először.
– Szerettem volna végre úgy eljönni ide, hogy nem egy húsz évvel ezelőtti tragédia miatt találkozunk.
Klara félreállt.
– Akkor jöjjön be.
A beszélgetés eleinte nehézkesen indult, később azonban szóba kerültek a gyerekek, a háztartás, a tél, sőt még az is, mennyire makacs tud lenni Lukas.
Búcsúzáskor Margarethe Anna felé fordult.
– Most már legalább azt mondhatom Eliasnak, hogy ismerlek. Nem csak a nevedet ismerem.
Anna elmosolyodott.
– És mit fogsz mondani neki?
Margarethe is elmosolyodott.
– Azt, hogy a fiamnak jó ízlése van.
Nyár elején Lukas leült a szüleivel.
– Feleségül akarom venni Annát.
Elias sokáig nézte.
– Sejtettem, hogy előbb-utóbb ezért elő állsz ezzel.
– Akkor azt is tudod, hogy nem hirtelen döntöttem el.
– Azt látom.
Lukas előrehajolt.
– Nem kérem, hogy felejtsd el, ami történt. Csak azt szeretném, ha Annát nem az apja múltján keresztül néznéd.
Elias egy darabig hallgatott.
– Anyád is ezt mondja.
Margarethe ránézett.
– Talán azért, mert igaz.
Lukas folytatta.
– Amikor Annára nézek, őt látom. A nőt, akivel le akarom élni az életemet.
Elias lassan bólintott.
– És vállalod azt is, amit a város majd beszél?
– Az emberek úgyis beszélnek.
Nem szeretném, ha ők választanák ki helyettem a feleségemet.
Elias arcán halvány mosoly jelent meg.
– Ebben legalább biztosan az én fiam vagy.
Lukas elmosolyodott.
Elias nagy levegőt vett.
– Nem állok közétek. Kérd meg Anna kezét.
Margarethe szemében könny csillant.
– Na végre – mondta halkan.
Elias ránézett.
– Ezt most muszáj volt?
– Feltétlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése