Volt egyszer egy pici csillag az égen.
Olyan pici volt, mint egy fényes pötty.
Pislogott egyet.
Pislogott kettőt.
Lent a földön egy kis baba feküdt az ágyban.
Puha volt a párna.
A takaró szépen betakarta.
A pici csillag lenézett,
és halkan suttogta:
– Aludj, baba. Aludj szépen.
A baba lélegzett.
Be.
Ki.
Be.
Ki.
Egy bárányfelhő lassan odasétált az égen.
Ringatta a csillagot.
Ringatta az álmot.
A pici csillag egészen közel hajolt,
és egy apró puszit küldött a babának.
Puszi az arcra.
Puszi a homlokra.
A baba szeme becsukódott.
A baba álma mosolygós lett.
A szíve nyugodtan pihent a takaró alatt.
A csillag ott maradt az égen,
és őrizte a baba álmát,
egészen reggelig.
