Koccintás

Durran a dugó – pezsgő van,

pohár nevet, az éj suhan.

Buborék fut, szívem vár,

élni jó – az idő kiált.

Arany íz az ajkamon,

perc ragyog a poháron.

Holnap hív, mégis marad,

bennem cseng a pillanat.

Nevetés szökik magasra,

éj hajol a hajnalra.

Szilveszter mond igent rám,

és rám nevet az élet már.

www.muzsakkonyvtara.hu

Szilveszter magammal

 

Az év utolsó estéje

lehuppan mellém nevetve.

Azt mondja –

nagy dolgok történtek,

csak csendben.

A pohárban pezseg az idő,

buborékok futnak felfelé,

mint a gondolatok,

amik egyszerre

könnyűek és igazak.

Kint tűzijáték próbálkozik,

bent a csend is ünnepel.

Egyedül vagyok –

és ez most

pont elég.

Van ebben szabadság,

meg egy árnyalat hiány,

de mindkettő tud viselkedni.

Nem tolakodnak,

csak jelen vannak.

Az új év az ajtónál toporog,

mosolyogva várja a sorát.

Nem ígér sokat,

csak annyit –

lépteimhez simul.

Éjfél után

tágul a tér.

Az idő mögém áll,

előttem út nyílik.

Mosollyal lépek át –

magamért,

magamból,

szabadon.

www.muzsakkonyvtara.hu