Bíbor húr

 

  

Szívem mélyén bíbor húr zenél,

rózsát bont minden szenvedély,

amit az élet bennem összetört,

dal szellemében új alakot ölt.

Könnyeimet tenger vitte el,

minden hullám új partot ölel,

a mélységből gyöngyöt hoz az ár,

szívem partján bíbor rózsa vár.

Minden hangból aranylépcső nő,

fokain felém hajol a jövő,

lehull rólam minden régi súly,

szívem új ütemre gyúl.

Ez a dal szívem otthona,

minden hangja életem nyoma,

mire végigér rajtam a dal,

nevemen szólal meg a hajnal.

Kabátok alatt

Voltam, vagyok, leszek,

nevem alatt élek,

identitások rétege

alá bújt régi lényem.

Valóságnak hitt valóság

tapadt rám kabátként,

szerepeim rám simultak

megszokott ruhaként.

Szavak, érzések mögött

rezdült energiamező,

mozdulat és rebbenés

lett bennem útjelző.

Árulkodó jelek sora

futott át arcomon,

minden régi mozdulás

ott élt a hangomon.

Lehull rólam minden réteg,

csupaszon megállok,

múlt, jelen és szerep mögött

önmagamra látok.