Valahol felém hajlik az utad,
mint esti fény a folyó tükrére.
A távol hegyek mögött őrzi arcod,
tekinteted elér álmaim mélyére.
Álmomban végigsimítod az arcom,
mintha rég ismernéd vonásaimat.
A vállamra hulló éveket is szereted,
s ujjaid nyomán kivirágzik a bőröm.
Sokszor megéltem már első percünket:
a tenger lábunkhoz teríti az alkonyt,
a homokban két út egymásba mélyed,
s ajkad szerelmesen suttogja a nevem.
E földön vagy egy távoli dimenzióban
egyszer egymásba ér a két szív ritmusa.
Addig álmaimban mindig rám találsz,
s bennem annyiszor megszületsz újra.
