Napraforgóim, kicsi fényeim…
Ti, akik hajlott fejjel vártok –
halljátok szavam...
Hozzád szólok,
napraforgó lelkem,
ki néha lehajtod a fejed,
mert túl nehéz az árnyék.
De nézd –
minden reggel újra jövök,
sugárral írok neked
égi üzenetet:
Fordulj felém!
Mert bennem nemcsak világosság él,
hanem remény,
és gyógyító erő,
ami testedbe, lelkedbe költözhet.
Ha rám nézel,
emlékszel majd,
hogy nem vagy egyedül.
Hogy belül is fény vagy,
akár egy magban alvó tavasz.
S ha megnyílsz,
mint aranyló szirmok a hajnalban –
meglátod:
a szeretet mindig megtalál,
még akkor is,
ha borús az Ég.
Én vagyok a Nap.
És te vagy a virág,
aki újra hinni tanul.
Csak fordulj felém –
és minden lehetséges.
És ha este lesz,
ne félj a sötéttől –
én akkor is ott vagyok,
a szíved mögött.
