A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jól vagyok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jól vagyok. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. március 21., szombat

Kinevettem a múltam



Mosolyog a szívem, miért ne tenné?
Búsultam már eleget, könnyeim jöttek, mint tengerek.
Kinevettem a múltam,
igen, én ilyen voltam.
Hibáztam, de kérdezem én, ki nem?
Hiszen tökéletes ember nincsen.
Őszintén igyekeztem,
ez lettem én, ilyen.
Jól vagyok, ahogy vagyok,
szívemet, ha kell, megosztom,
odaadom.
Ki szeret, elfogad így, ahogy vagyok.
Ki nem, az jó helyen van nagyon.
Mosolygok, mert itt az ideje,
a múltat is kinevettem kedvesen.
A tanulás és a lecke
mind a jövőmet segítette előre.
Hála és köszönet érte mindenkinek,
azoknak is, akik soha nem hittek bennem.

2025. március 30., vasárnap

Egyszerűen jól vagyok


(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Mintha elkerülne minden árnyék,
könnyű léptekkel árad a fény,
egy lágy burok ölel át,
s benne ott a tisztaság.

A szeretet, mi hozzám ér,
boldogságként lelkembe szivárog,
nem szól, nem kér, csak jelen van,
szívemben, testemben,
minden sejtemben.

Egy boldogságburok vesz körbe,
mintha a fájdalom elől óvna, védelmezne.
A szeretet, mi hozzám érkezik,
boldogságként rám ereszkedik.

Egy érzés ez –
szavakkal leírni oly nehéz,
mert ezt nem érteni kell,
hanem érezni.

Mi történt? Nem tudom,
csak azt érzem, jól vagyok.
Csodás érzés, biztos,
hogy a földön vagyok?

Oly ritka pillanat,
hogy az érzések tovább maradnak.
Bárcsak soha el ne múlna,
a fájdalom bánat a múltba vonulna,
a boldogság belesimulna minden napjaimba.