Szavak nélkül /lélekvers/

Szerelem ölel, s pihen a lélek,

karodban elhalkul a test.

Lágyan simít a halk lélegzet,

mint hajnalnak ébredő nesz.

Szívek zenéje szavak nélkül szól,

ajkad hív, mégis néma.

Párnád én vagyok, te takaróm,

együtt ring a csillagfényes éj.

Lelkem benned talál otthont,

szívem érint, nem csak vágy.

Egy hívás, mely túlmutat mindenen —

lélektárs vagy, kit így ismerek már.

Merre jársz, kedves? Várlak csendben,

mint hajnal szellőjét az ébredő fák.

Lelkem suttog, hív némán és türelemmel,

jöjj hozzám, légy a lágy éj selyme.

Te, ki érzed szívem titkait,

szavak nélkül együtt élünk szerelemben.

Érintésed selymes, mint hajnal húrja,

simítja virágok lágy szirmát, csendben.

Édes csók

Amira és John a tengerparton sétáltak, a nap utolsó aranysugarai lágy fényben fürdettek mindent. A tenger sós illata átjárta a levegőt. Csendben sétáltak egymás mellett, nem kellettek szavak.

 A levegő tele volt izgatott, finom feszültséggel, mintha a világ körülöttük megállt volna.

 John hirtelen átkarolta Amira derekát, és magához húzta. Amira szíve hevesen kezdett dobogni, nem ellenkezett. John kezével gyengéden megfogta Amira arcát, majd váratlanul megcsókolta. Ajkaik összeértek, szinte lángoltak a vágytól. A csók édes és heves volt, egyre mélyebb, szenvedélyesebb.

 Amira halkan így szólt:

– Ne engedj el soha.

 John mosolygott, újra megcsókolta, ebben a csókban benne volt minden.