A levegő édes,
a fa kérgének illata
összesimul
a fű friss zöldjével,
és én csak lélegzem.
Nem kell szavakba
rejtenem a boldogságot —
mert itt van
a bőrömön:
a napfény érintése,
egy szellő árnyéka.
A pad szent hely —
mert én ülök rajta.
És bennem,
a csend is énekel.
Minden mozdulatlan,
mégis él:
a lombok susogása,
a virágok illata,
a napfény simítása
az arcomon.
Nem várok senkit.
Nem hiányzik semmi.
Ez a pillanat elég.
Én vagyok benne.
És ez gyönyörű.
Ennyi pont elég.
