Eső gyöngye csillan kék ruhán,
fényből szőtt fátyol leng az éjszakán.
Lépte alatt megmozdul az ég,
tócsák tükrén ring a messzeség.
Esernyőjén ezer csepp pereg,
mindegyikben egy kis álom remeg.
Szoknyájába bújt a zivatar,
fodrain a víz mesét kavar.
Lámpafényből aranyösvény kél,
lépteihez odasimul a szél.
Az éjszaka vállára borul,
s ami fájt, a víz mélyére hull.
Menj, Esőlány, míg az ég zenél,
ruhád szélén táncoljon a szél.
Ami fájt, azt elviszi az ár,
s nyomodban fénybe öltözik a táj.
