Belső könnyek

A test elkopik.

Genetika, munka, idő –

ki tudja, mitől.

Néha nagyon fáj,

mégis mozdulni kell,

erőn túl is,

emelt fővel.

A szív sokszor sír.

Belső könnyek hullnak,

csendben,

láthatatlanul.

Átölelem a fájdalmat,

szeretgetem,

mert hozzám tartozik.

Én vagyok.

Részem.

A test jelez,

és elengedem.

Az idő hossza kérdés,

a kimenetel is.

Engedem,

hadd haladjon át rajtam.

Tapasztalok.

Ez az élet rendje.

Könnyű máz helyett

valódi súly.

Szép pillanatok felvillannak,

mert léteznek.

Az idő halad,

a napok rövidülnek.

Önmagamhoz hű maradok.

A hitem erős.

A szeretetem nagy.

Teszem, ami dolgom.

A Fény mutatja az irányt.

A szeretet átölel.

www.muzsakkonyvtara.hu

A fény

A fény reggel az ablak peremére ül,

lassan kibomlik a hideg üvegen.

Arany ujjai végigsimítják

a fák hóval terhelt vállát,

a világ emlékezni kezd

arra, hogy élni jó.

Odakint irányt rajzol a csendbe,

utat nyit a mozdulatlanban,

megszólítja a tájat,

és minden árnyék

szelíden helyére lép.

Belül másként érkezik.

Lélegzetként,

egy halk igenként,

amely átfut a mellkason,

kisimítja

a kimondatlan rétegeket.

Ez a fény tart meg,

amikor a külső idő elcsendesül.

Ismeri a nevem,

jelenléttel válaszol.

Kint ragyogás,

bent otthonosság.

Két irány, egy forrás.

Amikor összeérnek,

a szív megnyílik,

minden a helyére simul.

Szépség

A szépség reggel kezdődik,

amikor a pohár peremén megcsillan a fény.

Ott van a konyhaasztalon felejtett morzsában,

egy kéz nyomában a kilincsen.

Abban, ahogy a test tudja,

merre forduljon csend idején.

Ott van egy szempár ívében,

hosszú pillák árnyékában.

Ahogy a tekintet tartalmazza

mindazt, ami kimondatlan.

Egy nézés, amelyben megpihen

a másik tekintet.

A szépség dolgozik finoman.

Egy levél erezetében,

egy virág szárában,

és az arcon is –

ahol a belső

külső formát kap.

Belül születik,

kifelé halad.

Mint egy lassú, biztos mozdulat.

A szépség ott van.

Mindenhol.

Amikor jelen vagy,

láthatóvá válik.

www.muzsakkonyvtara.hu

Só

A só az élet ujjlenyomata,

kristályba zárt emberi könny,

bőrön maradó emlék,

időn és tengeren túl.

Ott él minden falatban,

ahol a csend ízzé sűrűsödik,

ahol az emlék megszólal,

és a test emlékezni kezd.

A só összeköt testet, sorsot,

seb és gyógyulás határán,

egy csipetben gondoskodás,

többletében könyörtelen igazság.

A só mértékre tanít,

hol válik súllyá az élet,

íz ott születik meg,

ahol a szív jelen marad.

Minden könny tengerré érik,

minden hallgatás mélyül,

az élet végül mindig megsózza önmagát.

www.muzsakkonyvtara.hu

Fehér ajándék

Hó, végre hó,

csupa fehér, csupa tisztaság.

A fákon hópamacsok pihennek,

ágakra ül a tél varázsa.

Nézem, mint egy gyermek,

régen látott csodát.

Gyúrom a havat a kezemmel,

ujjaim közt a tél időzik.

Jégcsapokat leveszek,

hagyom szétolvadni, mint rég,

sok-sok év után visszatér

ez a ritka, fehér ajándék.

Ropog a hó a talpam alatt,

régi hang ébred bennem fel,

sok-sok év után újra hallom,

ezt a régi, kedves hangot.

Ajándék a szemnek,

ajándék a szívnek,

ajándék mindenkinek,

a tél szerelmeseinek.

www.muzsakkonyvtara.hu

Összhang

A vízbe lépek, fény simul reám,

Nap melege bőrömön szelíden ring.

Virág hajol, színe hozzám beszél,

az élet lassan bennem is él.

A hűvös átjár, tisztára mos,

minden rezdülés bennem otthonos.

Víz és fény egy ritmusra él,

szívemmel együtt lélegzik a tér.

Eggyé válok a parttal, a Nappal,

csodák íródnak bennem halk dallal.

Összhang születik szelíden,

megérkezik mélyen a csendesen.

www.muzsakkonyvtara.hu

Lábnyom vagyok…

Lépteim mögött fény marad,

csendben izzó, halk nyomat.

Szó előtt is, szó után

jelenlétem útmutatás.

Ahol járok, ott derül,

a sötét félrehúzódik belül.

Hangom nélkül is adok,

magam vagyok a mondatok.

Versben, prózában,

egy tekintet tartásában,

amit mondok, amit élek,

őszintén osztom a térben.

Lábnyom vagyok fényben írva,

jelenlétté formált remény.

S remélem, nyomot hagyok –

valakiben tovább ragyogok.