Embernek lenni kölcsönkapott idő,
egy testbe költözött mulandó létező.
A perc falára árnyékot vetünk,
s közben az öröklét lélegzik velünk.
A szív az ára annak, hogy vagyunk,
mert amit szeretünk, abban maradunk.
Minden hiány egy nyitva maradt hely,
ahol a múlt még egyszer átölel.
A tűz leéget rólunk szerepet,
nem őrzi meg a nekünk szánt nevet.
Ha minden külső támasz odavész,
belül marad a puszta létezés.
S talán ennyi embernek lenni:
elveszíteni, mégis szeretni.
Földet hordani két kezünkben,
s csillagot őrizni a szívünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése