Álmodó rózsák

Jégbe zárt csendben alszanak,

mint a mesében.

Szirmuk őrzi az illatot,

az idő bennük pihen.

Két rózsa – egymásra hajolva,

tisztán, mozdulatlanul.

A szerelem bennük lélegzik,

átlátszó álmon belül él.

Várják az olvadás idejét,

amikor megérkezik.

A jég elenged, a szív felébred,

a szépség tovább lép.

A jég lassan enged,

felszíne áttetszőn megnyílik.

Olvadásban illat ébred,

a hideg réteg vékonyodik.

Langyos érintés érkezik,

szirmokat tanít lélegezni.

Az olvadás tudatos mozdulat,

érzi a szerelmet, mielőtt kimondaná.

Meleg jelenlétté válik,

összehangolja a dobbanásokat.

A csendből érzés születik,

az érzésből egymás.

Végül az illatok összefonódnak –

két rózsa közös emlékezete.

A tér azzá válik,

amit az idő megőrzött:

szerelemmé.

www.muzsakkonyvtara.hu

Együtt álmodunk

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Összefonódunk, mint tavaszi szellő,

Álmainkban egy szép világot alkotunk.

Ahol a boldogság minden nap virágot bont,

S a szeretet ölelése örökké tart,

Szívünk ritmusában ott a végtelen csend.

Alszol, és én veled álmodom,

Simogatom arcod, mint egy lágy fuvallat,

A csillagok fénye benned ragyog,

Lelkünk tánca csendben él a semmi határán,

Minden álmunk együtt születik meg.

A boldogságunk örök, mint a csillagok,

Mindenhol ott ragyog a szeretet,

Mi öleljük egymást kedvesen, halkan,

Lélegzetünk egy tánc, egy dallam,

Álmainkban sosem válunk el.

Összefonódunk, s kezed kezemet érinti az álomvilágban,

Szíved dobbanása lelkemben dobban,

Tudom, hogy ott vagy, bár távol, de mégis velem,

Szívem suttogja, hogy nem vagy egyedül,

Hisz együtt szállunk a szeretet szárnyán.

Alszol, és én ott vagyok minden pillanatban,

Mint a csillagok, mik sosem pihennek,

A szeretet, mely mindent körülölel,

És mi álmodunk egy szebb világot,

Melyben örökké együtt utazunk.