mintha a levegő puha kendőt terítene rám.
Édes párája körbefon,
és minden lélegzetemmel mélyebbre simul bennem.
Van benne a hajnal friss harmata,
és a dél forró, tüzes lüktetése.
Érzem, ahogy a mellkasomban
lassan szétárad, mint finom melegség,
s átjárja a bőrt, a vért, a gondolatokat.
A rózsa illata nem áll meg a kertben –
velem marad,
a hajamba kapaszkodik,
a tenyerembe bújik,
és minden mozdulatomban tovább rezdül.
Belélegezve egyszerre nyugtat és felkavar,
mintha maga lenne a vágy szelíd alakja:
láthatatlan, de ellenállhatatlan,
s addig él bennem,
amíg újra és újra magamhoz engedem.
