Kék fátylat von körém az éj,
a Hold azt súgja: élj, ne félj.
Hajamba kap a szabad szél,
a csöndből lassan dallam kél.
Eltáncolom a vágyaimat,
a szívem mélyén őrzött álmaimat.
A szerelmet, mely egyszer rám talál,
a csókot, melyben az idő megáll.
Eltáncolom a könnyet, a nevetést,
a búcsúkat és minden ölelést.
A bánatot, amely bennem maradt,
a csöndet, mely oly sokszor rám szakadt.
Eltáncolom a tegnapot, a holnapot,
az összes elszalasztott pillanatot.
Azt, ami volt, és azt, mi még lehet,
a fényt, a vihart, az egész életet.
És ha egyszer a hajnal rám talál,
s a kéklő fátyol lassan földre száll,
nem keresem már, merre van az út,
a táncban minden vágyam hazajut.
