Tenyeremben pihen karcsú aranykulcs,
fogain sorakozik minden indulás.
Zárhoz emelem. Egyetlen fordulat,
az ajtó mögött választás fogad.
Kinyílik a ház a tenger oldalán,
citrom érik lassan a terasz falán.
Mezítláb lépek ki, hajamhoz ér a só,
bokám köré simul a hullám, mint takaró.
Kinyílik az út: olasz délután,
rézkanál csörren a kávé oldalán.
Kőlépcső vezet fel fügefák között,
messzeségből érkezett dél mellém költözött.
Kinyílik az ösvény az Ég alatt,
léptemre felel szélben a fenyő.
Combomban erő, tenyeremben nyár,
a hegy homlokáról rám hajol a táj.
Kinyílik egy szoba, asztalán papír,
tollam alatt új medret választ a rím.
Minden vers egy ablak, kilátása enyém,
saját hangomon szól bennem a remény.
Ezt nyitom ki vele: a nekem való életet,
ahol napok rám szabják a perceket.
A kulcs arany nyelv, a zár érti szavam,
az ajtó kitárul — vágyam lett az otthonom.
