Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert nálam a szerelem nem vendégség, hanem sorsba írt jelenlét.
Fehér abroszt terítek eléd, ünneppé teszem a napot,
friss vizet hozok, s kenyeremet kettétöröm,
kabátodról lesimítom az út porát,
s a szemedben keresem, igaz maradsz-e hozzám.
Ha elfáradtál, a szívem mellé ültetlek,
két tenyeremben őrzöm szerelmünk melegét.
Kevésből élek, de érted ünneppé válik a kevés,
ha éhezel, előbb neked adom a falatot,
hanem akkor adj nekem is, mert én is szeretetre vágyom.
Ha egyszer megszeretlek, ajtóm nyitva találod,
de jól fontold meg,
mert fájna, ha utánad szívem árva maradna.
