Csendben vagy mellettem,
mint hajnal előtt a lélegzet.
Érezlek —
minden rezdülésedben ott vagyok.
Szemed tükrében látom:
nem vagyok kevesebb annál,
akinek születtem.
Arcod felém fordul —
s ha megérinted arcom,
belül fény fakad,
lágy öröm nyílik
minden régi seb helyén.
Látsz akkor is, ha nem szólok,
ha csupán a csend beszél helyettem.
Érzel, mikor bennem csend lesz,
s hangtalan hullik a könnyem.
Nem kérsz, hogy változzam.
Nem akarsz faragni új formára.
Úgy szeretsz, ahogy vagyok —
s én is téged,
épp így.
Két lélek,
egy mozdulatban.
Két test,
egy közös ritmusban.
Csendben sétálunk —
ujjaink egymásba simulnak,
mintha kezdet óta így lettünk volna.
Nem szólunk —
mert nincs mit mondani,
a lelkek már mindent kimondtak
valahol, nagyon régen.
Melletted vagyok,
nem félek.
Benned vagyok,
és teljes vagyok.
Veled,
egészen.
