Óra ver bennem, láthatatlan kéz,
időm finom szálakon visszanéz,
lépteim közt elcsúszik a rend,
félhangon szól bennem a jelen.
A világ kint pontos kört rajzol,
minden mozdulat szabályból hajol,
de bennem más ütem ver falat,
csendek közt nő egy rejtett alak.
Szívem dobban, mégsem ugyanaz,
mert egy hang mindig kimarad,
törött húr egy régi hegedűn,
rezgése él észrevétlenül.
Aztán egyszer összeér a kör,
nem kérdezek, nem válaszol,
csak visz magával a láthatatlan,
ami bennem volt – most mozdulatlan.
