hanem lassú, fénybe mártott festmény,
ahol minden ecsetvonás egy pillanat,
amit együtt élünk meg.
Példát mutatni –
minden nap egy kicsit,
átadni a tudást és bölcsességet,
hogy a fény tovább égjen
gyermekeink szemében.
Az idő madárszárnyon száll el.
És mikor visszanéznek,
nem a ház rendjére emlékeznének majd,
hanem a beszélgetések melegére,
a mosolyaink puha takarójára,
és azokra az ízekre
amiket csak anya tudott varázsolni az asztalra.
Ne fussunk.
A házimunka várhat,
a mosatlan edények nem szaladnak el –
üljünk le,
és hallgassuk a gyerekek szavainak
kis patakját,
amely egykor majd nagy folyamként
folyik tovább bennük.
Mert amit most átadunk –
a bölcsességet, a figyelmet,
az együttlét egyszerű csodáját –
az lesz az örökségük.
És ez az örökség
nem porosodik el soha.
És amikor mi már messze járunk,
talán egy illat, egy mondat, egy íz
újra leülteti őket az asztalhoz –
és akkor majd ők is továbbadják
azt a bölcsességet,
amit egykor tőlünk kaptak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése