A vihar az ablakot rázta, villámok szabdalták a sötétséget.
– Hallasz? – szólalt meg mögöttem egy hang.
Megdermedtem. Tudtam, egyedül vagyok. Gyorsan a kezembe kaptam egy kocka csokoládét, és a számba dobtam, mintha az édesség megvédhetne. Az íz lassan szétolvadt a nyelvemen, és a hang újra megszólalt:
– Jó választás. A vihar éhes.
A mennydörgés fényében egy alak jelent meg az ablak üvegnél. Szemei a csokoládé mélybarna fényét tükrözték.
– Mit akarsz?
– Semmit – suttogta, majd eltűnt.
A vihar tombolt, az ablak reszketett, a csoki elfogyott, bennem különös béke maradt, és egy pillanatra úgy éreztem, a félelem és az édesség együtt különös dolgokat idézhet elő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése