A kert hófehér csendjében állt egy magas hóember. Szénszemei csillogtak a hidegben, répaorra büszkén meredt előre, kezében egy rozsdamentes fakanál.
– Juci! – szólította meg hirtelen, meglepően mély, ropogós hangon.
A lány megdermedt, majd ijedten hátrált. – Te tényleg beszélsz?!
– Igen – mosolygott szélesen. – Pisti vagyok. Munkaidőben hóember, egyébként egy kissé különc szakács.
– Mit főzöl ilyenkor télen? – kérdezte nevetve.
– Hóleves-specialitást – felelte büszkén. – Hópelyhet, dérport, egy csipet szélzúgást teszek bele, és persze egy csipetnyi tél varázsát.
– Ez ehetetlennek hangzik! – kuncogott Juci.
– Nem neked készítem – biccentett a fán ülő varjak felé.
Egy fekete varjú leugrott, meghajolt, majd vidáman kért még egy kanállal a különös ételből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése