Hallgatom a tücskök zenéjét.
Késő éjjel
csodás koncertet adnak.
A nyár még tombol,
de a szél sarkán
halkan kopogtat az ősz.
Szeretem a nyári esték csöndjét,
a természet halk lélegzetét,
a csillagok ezüstös ragyogását,
a tücskök kitartó ciripelését.
Ahogy a nyár lassan múlik,
bennem elcsitul
egy régi fájdalom.
Könnyeim átalakulnak –
mint az évszak –
fájdalomból gyöngyszemekké,
gyöngyszemekből emlékké,
emlékből tapasztalattá.
Nem tudom, hová fér el
ennyi átélés,
ennyi gyöngy.
Talán a szívemben.
De nem számít.
Oly sok könny,
hogy már tenger születhetett
volna belőle,
mélyén fénylő gyöngyökkel.
Várom az őszt –
az avar mézszínű illatát,
a sokszínű fákat.
Imádom.
Fájdalomból gyöngyszemekké…
Ahogy a nyár elmúlik,
bennem is ragyog a fény.
Tudom,
az életem is ezután
sok színben,
és sok fényben
ragyog tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése