Az őszi levél szélén egy csepp áll,
benne a távol közelre talál.
A nap beléje rejti sugarát,
egyetlen percbe sűríti magát.
Ki mérheti egyetlen perc súlyát,
ha benne hordja a világ titkát?
Mitől lesz teljes az ami él,
attól, hogy tart, vagy attól, ami belefér?
A csepp talán nem sejti, milyen szép,
amikor átragyog rajta a fény.
Mi is csak később értjük, mit jelent
egy pillanat, mely bennünk megpihent.
Elég egy rezdülés. A csepp lehull,
a levél üres szélére csend simul.
Hová lett mindaz, ami benne élt?
Hová lett a fény, amikor földet ért?
Mi is az idő szélén ragyogunk,
egész világokat magunkban hordozunk.
Mikor a csepp az út végére ér,
a benne őrzött fény vajon hová tér?
Talán a lét nem több, egy villanás,
a végtelenben egyetlen pillantás.
De ha egy cseppben elfér az egész,
ki mondhatja rá, hogy kevés?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése