Már érezni a levegőben.
A fény lassabban ér a földre,
mintha figyelne.
A hó még őrzi a telet,
fehér emlékezéssel takar.
A levegő már enged,
mélyén moccan a tavasz.
Cinkék ugrálnak a hófoltok között,
apró hangjaik
összefűzik a telet s a tavaszt.
Hívás és válasz,
rezdülő beszéd az ágakon.
A tél és a tavasz
egymás felé hajol.
Szavaik áttetszők,
mint a fény a dér alatt.
– Mikor érkezik már? –
kérdezik a cinkék.
A válasz lassan érkezik.
A Föld tudja.
A madarak érzik.
A változás érezhető.
Még láthatatlanul.
Elkezdődött.
