Az asztalnál egy hely azóta üres maradt,
a lelkünkből egy darab örökre kiszakadt.
Az ajtón túl a szél a régi kertben jár,
a szívünk egy ismerős hangra vár.
Van illat, melytől egyszerre megremeg a szív,
a múltból egy rég hallott hang magához hív.
Hány szó maradt kimondatlan, amit még mondanánk,
hány elmaradt ölelés nehezedik ma ránk.
Ma gyertyát gyújtunk értük, a láng szelíden ég,
mintha egy percre újra köztünk lennének még.
Míg lassan földre hull az utolsó levél,
a láng a ki nem mondott búcsúról mesél.
Nem lesz több közös reggel, sem együtt töltött év,
de a szívünk mélyén él tovább minden drága név.
És amit tőlük kaptunk, az más szívekhez elér,
a kezük régi melege egy életen át elkísér.
