Hómezők varjai

Fekete tollak rajzolják a fehér csendet,

tél szívében lépked három vándor.

Fagyott ágak alatt él a kitartás,

a szél csak jár tovább a tájon, hang nélkül.

A hó minden lépésüket megjegyzi,

a táj hallgat, tele van történettel.

Szárnyukban ott él sok emlék,

amit azok értenek, akik kitartóak.

Van, aki repül tovább a felhők alá,

a többiek hóban őrzik egymás melegét.

Várnak, élelmet keresnek, talán találnak.

Kárognak, miközben a jeges szél tollukat borzolja szét.

A havas tájba egyszer újra élet költözik,

a varjak ösztönösen tudják – így jó.

Ők együtt maradnak a zord télben,

példát mutatnak annak, aki csak nézi őket csendben.

https://www.muzsakkonyvtara.hu/

Téli álom

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Fagy csókolja az éj sötétjét,

ezüstbe öltözik a táj,

hópehely száll, selymes érintés,

csendben ring, mint halk sóhaj.

Jégcsap csillan, mint könnyű ékszer,

a fák ágain pihen el halkan,

a tél varázsa, mint tündértánc,

ragyogó fényt hint szerteszét.

Hófehér álmok puha ölelése

betakar mindent, nesztelen,

s a szél egy régi dalt mesélve

simítja meg a szívemet.

Tükröződik a tó álma,

jeges szél suttog a part fölött,

s a tél birodalmát hópalástjában

a Jégkirálynő vigyázza a csendet.

Tündöklő jégvirágok nőnek a fákon,

melyek fagyos karjaikkal ölelik a hajnalt,

és minden lépés csendes, mint a lélek sóhaja,

mely a téli csodák ölelésében talál haza..