Haiti partján Henrik egy hibiszkusz alatt különös homokórát talált.
Aranyszínű por volt benne, de nem lefelé pergett, hanem fölfelé kúszott az üvegben, mintha az idő visszafelé indulna.
Henrik óvatosan felemelte.
– Ez vagy elromlott – mondta –, vagy többet tud nálam.
A hibiszkusz mögül ekkor előlépett Hermina. Egy hamburgi térképet tartott a kezében, és úgy nézett a homokórára, mintha pontosan tudná, mi az.
– Ez Hamburgból való – mondta. – Aki megfordítja, annak megmutatja, hol tért le a helyes útról.
Henrik azonnal visszatette a homokórát a földre.
– Akkor ezt jobb lesz békén hagyni.
– Késő – felelte Hermina. – Már megérintetted.
A homokóra megvillant. A hibiszkusz virága lehajolt, a tenger felől pedig furcsa nevetés hallatszott.
Henrik megfordult.
A part szélén egy hiéna ült.
– Ez meg hogy került Haitire? – kérdezte döbbenten.
Hermina a térképre nézett.
– Ugyanazon az úton jött, mint a homokóra. Csak ő valahol nagyon rossz irányba fordult.
A hiéna közelebb lépett, megszagolta Henrik cipőjét, majd leült elé, és várakozva nézte.
– Mit akar tőlem? – suttogta Henrik.
– Azt, hogy vidd haza – mondta Hermina.
– Hová?
Hermina felemelte a térképet.
– Hamburgba.
Henrik a hiénára nézett. A hiéna rávigyorgott.
– És ha nem viszem?
A homokóra újra felvillant, és az aranypor még gyorsabban kezdett fölfelé peregni.
Hermina komolyan nézett rá.
– Akkor minden napod ugyanitt kezdődik újra. Haiti, hibiszkusz, homokóra, hiéna.
Henrik nagy levegőt vett.
– Értem. Tehát vagy Hamburg, vagy minden reggel ugyanaz a vigyorgó hiéna.
A hiéna elégedetten bólintott.
Henrik sóhajtott, felvette a térképet, és elindult.
– Jó. De egy dolgot tisztázzunk – mondta a hiénának. – A hajón te alszol a kabinban, én biztosan nem.
A hiéna felnevetett.
Hermina utánuk kiáltott:
– Henrik!
– Igen?
– A homokórát itt hagyod?
Henrik visszanézett, aztán bólintott.
– Biztosan. Egy hiéna is bőven elég nekem.
