Papírra hull

Félálomban születnek szívből a szavak,

mint hajnal első, lágy fényei,

ébredező csendben, szeretetben,

hol a lélek még álmodik, de már érez.

Gyenge a kéz, mégis írni akar,

mert a gondolatok, mint puha szellők,

átsimítják a belsőm táját,

s megnyitják a kaput a szó és a lélek között.

Ilyenkor születnek az őszinte sorok,

amik még nem mernek hangosan megszólalni,

de már nem maradnak rejtve,

mert papírra hull a létezés, mint szívem könnycseppje.

Szívem finoman rezdül,

szétárad a csend és a fény között,

és minden egyes szó egy lépés,

amit magamhoz írok,

hogy megtaláljam a ma illatát.

Szívem dala útra kél /lélekvers/

Lélegzem. Csend ül a tájon,

fák hajolnak szél ölébe,

susogó lomb közt énekelnek

madarak a reggel fényébe.

Szívem dala útra kél,

fújja, viszi messze a szél,

elér minden nyitott szívhez,

ki él, s befogadásra kész.

Itt ülök a terasz sarkán,

ágak libbennek, táncot járnak,

beszélgetnek a széllel halkan,

mint rég ismert, jó barátok.

Gesztenyefa virága hull,

szórja a szél, mint az emléket,

a Nap elbújik a felhők mögé,

mégis fény ragyog a létben.

Levendula illat száll a térben,

szinte szavakat suttog csendben.

Fehér liliom áll egyedül,

mint királynő – büszkén, szelíden.

S minden – fa, virág, szél és fény –

összhangban él, ragyogva bennem.

Most nem kérdezek, nem szólok,

csak vagyok.

És érzem: ez az élet.