Ez itt az Elárium.
ide az jut el, kit régóta hívnak,
ezüst moha dereng az öreg köveken.
a fák alatt már más idő halad,
itt csak én járok; én és valaki,
valaki, kinek nevét még nem tudom.
Van itt egy álmom: gyönyörű, mégis fáj,
szívem alatt él, mint elrejtett virág:
valaki egyszer előlép a fák közül,
tenyerébe veszi arcom,
s lecsókol rólam minden régi könnyet...
valaki egyszer úgy lép az életembe,
s vele életre kel, mi bennem félig élt.
Van itt egy álmom: gyönyörű, mégis fáj,
szívem alatt él, mint elrejtett virág...
Ez itt az Elárium.
ezüst moha dereng az öreg köveken.
Valaki mellettem jár a lombok alatt,
s nevét még elrejti előlem az idő:
máris egy vagyok vele.
