Elárium evokáció Wass Albert Magányosság erdeje című versére

Ez itt az Elárium.

ide az jut el, kit régóta hívnak,

ezüst moha dereng az öreg köveken.

a fák alatt már más idő halad,

itt csak én járok; én és valaki,

valaki, kinek nevét még nem tudom.

Van itt egy álmom: gyönyörű, mégis fáj,

szívem alatt él, mint elrejtett virág:

valaki egyszer előlép a fák közül,

tenyerébe veszi arcom,

s lecsókol rólam minden régi könnyet...

valaki egyszer úgy lép az életembe,

s vele életre kel, mi bennem félig élt.

Van itt egy álmom: gyönyörű, mégis fáj,

szívem alatt él, mint elrejtett virág...

Ez itt az Elárium.

ezüst moha dereng az öreg köveken.

Valaki mellettem jár a lombok alatt,

s nevét még elrejti előlem az idő:

máris egy vagyok vele.

A tavasz tenyerén Evokáció Wass Albert "Tavaszi séta" című versére

Ma megszólított a délután,

kitárta zöld szívét a rét,

s kiléptem árnyaim mögül,

hogy rám terítse friss fényét.

A domb gerincén Nap pihent,

aranyba öltözött a táj,

s fűszálak apró csúcsain

a harmat gyöngye táncot járt.

A szél virágport vitt tovább,

arany derűt a fák felett,

s minden rügyben mosolygott

az ébredő kikelet.

A patak tiszta homlokán

ezüstös fodra futott,

s ahogy csobogva hozzám ért,

bennem a bánat elpihent.

A fák kitárt karokkal álltak

az Ég derűs sátra alatt,

s lombjuk közt lágy, zöld ragyogással

a tavasz lelke átsuhant.

A Föld meleg szíve dobbant,

a rügyben új álom ébredt,

s minden bokor énekelte

a harmatfényű reggelt.

Megálltam ott, nem szóltam én,

beszélt helyettem lomb, patak,

beszélt a szél, a domb, a rét,

s a szívem dalra fakadt.

És úgy szerettem akkor azt,

mi fűben, fában él,

hogy bennem is életre kelt

egy rég lehullt levél.

Mire az este rám hajolt,

nem volt a lelkem már nehéz,

a tavasz tenyerén pihentem,

s bennem újra élt a fény.

www.muzsakkonyvtara.hu