Fényévekre

Mellettem vagy, mégsem velem,
csillagok ragyognak odafenn.
Nem kérdezem, mi lett velünk,
csak érzem, lassan elveszünk.

Éjfél múlt, nem jön az álom,
a párnámat átkarolom.
Mellettem alszol, oly közel,
mégis fényév választ el.

Egy méterre, fényévekre,
távolabb estéről estére.
Fent egy csillag rám talál,
te mégsem látsz engem már.

Reggel kávé, semmi más,
egy megszokott pillantás.
Kérdezed, hogy jól vagyok,
mosolygok és hallgatok.

Egy méterre, fényévekre,
távolabb estéről estére.
Fent egy csillag rám talál,
te mégsem látsz engem már.

Egy méterre, fényévekre,
távolabb estéről estére.
Fent egy csillag rám talál,
te mégsem látsz engem már.

Egy méterre...
fényévekre.

Lesz-e érintés?

Képzelet vagy kezdet, mondd, merre visz tovább,

szívemben kérdez most egy rejtett vallomás.

Beszédünk felemel, magasra hív, vezet,

de földre ér-e majd, ha nyújtom a kezem?

Az elme tétován őrzi kételyét,

a szívem csak rád figyel, s ünnepli közelségét.

Részem vagy már, vagy vendég csak bennem,

rövid időre kértél helyet a szívemben?

Lesz-e találkozás, szemünkben vallomás,

lesz-e kimondott szó, vagy marad hallgatás?

Megmarad nekünk a hosszú éjszakák

mély beszélgetése, sok édes vallomás?

Érintés lesz-e majd, vagy csak szó marad,

mely átölel belül, de testben elakad?

Jössz-e majd hozzám, amikor hív a perc,

s nem kérdez tovább már a félő elme sem.

Mert én már érzem,

ez több, mint könnyű játék,

nem futó gondolat, nem múló káprázat.

Valami bennem él, feléd hajolva kérdez:

leszünk-e egymásnak a földi érkezésben?

S ha egyszer itt leszel, kezed arcomhoz ér,

minden kétely lehull,

s a szívem ölelésedbe simul.

Akkor majd tudni fogom, mit eddig csak reméltem:

nem álom volt csupán – megérkeztél egészen.

www.muzsakkonyvtara.hu