szívemben kérdez most egy rejtett vallomás.
Beszédünk felemel, magasra hív, vezet,
de földre ér-e majd, ha nyújtom a kezem?
Az elme tétován őrzi kételyét,
a szívem csak rád figyel, s ünnepli közelségét.
Részem vagy már, vagy vendég csak bennem,
rövid időre kértél helyet a szívemben?
Lesz-e találkozás, szemünkben vallomás,
lesz-e kimondott szó, vagy marad hallgatás?
Megmarad nekünk a hosszú éjszakák
mély beszélgetése, sok édes vallomás?
Érintés lesz-e majd, vagy csak szó marad,
mely átölel belül, de testben elakad?
Jössz-e majd hozzám, amikor hív a perc,
s nem kérdez tovább már a félő elme sem.
Mert én már érzem,
ez több, mint könnyű játék,
nem futó gondolat, nem múló káprázat.
Valami bennem él, feléd hajolva kérdez:
leszünk-e egymásnak a földi érkezésben?
S ha egyszer itt leszel, kezed arcomhoz ér,
minden kétely lehull,
s a szívem ölelésedbe simul.
Akkor majd tudni fogom, mit eddig csak reméltem:
nem álom volt csupán – megérkeztél egészen.
